De a világ mást vár tőlem. A világ, mi itt dörömböl minden hétköznap, a megoldásra váró hétköznapi gondjaival. Megint hétfő van, és nekem jelenésem van a számítógépem előtt. Össze kell rakjam az éjjel az ágyban szétszóródott darabjaimat, mosolyt kell rajzoljak az arcomra, le kell nyeljem a hányingert és meg kell kérjem a cipőmet, hogy kösse be a cipőfűzőjét, és ma mégiscsak vigyen el munkába. Igen, dolgoznom kell, bár a hátam közepére kívánom.
Na jó, valljuk be, történt már nagyobb csapás a történelemben, mint az, hogy az embernek dolgoznia kellett. De alapvetően nem is csak ez zavar.
Olyan alkat vagyok, ha valamibe belekezdek, szeretek teljes lényemmel az adott dologra koncentrálni. Belefeledkezni, elmerülni, megmártózni benne. De valahogy úgy érzem a világ, amiben élek, nincs arra berendezkedve, hogy jelen esetben tolerálja megváltozott lényemet, elfogadja új igényeimet, sőt. Értetlenkedve néznek rám, ha elsősorban kismama vagyok és csak mellesleg nő, feleség, munkaerő, diáklány, barátnő, stb. Persze, persze, szép dolog, hogy te anya leszel, de attól még az élet nem áll meg. A projektnek le kell futni! Nem mehet csődbe a cég, csak, mert kisbaba születik.
Nincs mit tenni, ma is ugyanúgy fel kell szállni a buszra, ugyanúgy tolongani kell a mit sem sejtő közönyös tömegben, ott kell ülni veszteg, az irodai szék fogságában. Még nem telt le a munkaidő! - figyelmeztet az óra. Így csak meredünk magunk elé korgó gyomorral, miközben vallat a képernyő vakító villódzása. Mert a világ mást vár tőlem.
A baba már kialakult létfontosságú szervei folyamatos érésben, fejlődésben vannak. Így már jóval kisebb az esélye a magzati károsodásnak. A belső fül után a külső fül is formálódik. A szemhéjak összezáródtak és így is maradnak, úgy a 25-ik hétig. A szemben az írisz kezd kialakulni. Az ujjakon megjelennek a körömkezdemények. A magzat már tud nyelni a magzatvízből rizsszemnyi gyomrába, majd parányi veséi segítségével rendszeresen ürít is. A külső nemi szervek is kezdenek kialakulni, pár hét múlva látható lesz, fiú-e vagy kislány. A baba a még tágas méhben önfeledten rugdalózik, nyújtózkodik, már a reflexszerű járás is megfigyelhető nála.
Gyanútlanul sétálok az utcán és arcomba csap a dohányfüst...
Vendégség, épp rövid itallal traktálnak, pedig jól tudják, hogy áldott állapotban vagyok...
Este hat óra, azon tűnődöm, vajon van-e remény, hogy három órán belül elhagyjam az irodát...
Többfogásos családi ebéd. Miért nem én vagyok az első, aki rohan mosogatni? Mi lesz veled később, ha 20 kilót hízol? - élcelődnek a családtagok...
Langyos délután a párommal. Most tényleg megint erről akarsz beszélni? Én megértem, de akkor is... nem lehetne most mégis másról...
Hajnal 5 óra. Egy széken gubbasztva pityergek az irodai fénymásoló szobában...
Kismamatorna: bátran csináld az összes feladatot, pörögj, hisz még nincs is hasad...
Nehogy meghízz, itt a tuti kismama étrend...
Egy kevésbé álmos este, feltévedtem a netre. Tippek és trükkök, hogy lehetsz tökéletes, hibátlan, szuperfitt, hiperegészséges, bla, bla , bla kismama...
Ahh! És mi van, ha én csak egyszerűen kismama szeretnék lenni? Olyan amilyen. Kicsit gömbölyödő, kicsit aggódós, kicsit lusta, kicsit macerás. És ha folyton csak erről szeretnék beszélni? Ha ez az egyetlen dolog, ami mostanában kitölti az agyam, a testem, a lelkem? Ne haragudjatok, nem tehetek róla!
De a világ mást vár tőlem. És én is mást várok a férjemtől.
Mikor megtudtam, hogy kismama vagyok és elmúlt a kezdeti megdöbbenés és pánik, hamarosan valami fékezhetetlen fészekrakó ösztön lett úrrá rajtam. Úgy éreztem rengeteg tennivalóm van amíg ő megérkezik. Idebent a lelkemben és odakint a világban is. Az egyik legfontosabb ilyen feladat a pihenés és a jövevényről való ábrándozás volt. Egyes vélekedések szerint az édesanya szeretete, gondolatai formálják a születendő gyermek lelkét. Akkor hát mi lehet fontosabb dolog, mint ülni és szeretni őt? Vagy simogatni a néha feszülő, néha-néha görcsölő pocakot. Mi lehet sürgetőbb ügy, mint pihenni, ha fáj?
És ha a kismamának ezek a legfontosabb elfoglaltságai ezen korai szakaszban, akkor a kispapának az egyetlen és elodázhatatlan feladata, hogy ehhez megteremtse a feltételeket. Ha kell küzdjön szörnyekkel, menjen ölre az ellenséggel, vesszen össze a főnökkel, és védje, óvja őt, őket, mindentől, bármitől. Igenis, kedves kispapa, tessék ágyba parancsolni a kismamát! Tessék kivenni a kezéből a szatyrokat! Tessék helyette kádat súrolni, elmosogatni!
A férjem eleinte nehezen találta helyét az újdonsült szerepben. Nem igazán értette, mit is várok tőle, miért vagyok vele, olyan ingerült és elégedetlen. Talán sértette, hogy a baba érdekeit máris előbbre valónak tartom az övéinél, talán nehezen nézett szembe a felelősséggel, talán én voltam valóban túlzottan ingerült és elégedetlen. De végül sikerült megbeszélnünk és belátta, hogy változott a helyzet és neki is változnia kell, így határozott lépésre szánta el magát. A főnök úr, miután a férjem vázolta neki, hogy táppénzre megyek, ha nem változtat a dolgokon, először megrökönyödött, de végül mégis megértette, hogy kockán most több forog és enyhített a terheimen. Fellélegeztem, de még így is egy másik világról ábrándoztam.
Egy másik világról, ahol a kismamákat, különleges tisztelet övezi. Csodált, kitüntetett lények, akik szinte fénycsóvaként járnak-kelnek a többi ember között, kik meghajolnak fontos feladatuk előtt. Mindenki szeretetet, gondoskodást sugároz feléjük, óvják, védik őket, mint féltett kincsüket...
Ebben a világban sok gyermek születik.
Sok egészséges gyermek, kik felnőve maguk is sok gyermeket hoznak a világra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése