12. hét - Ezek a dolgok örökre szólnak!

Édes a pihenés /Pusztaradvány/

A napfény meg-megcsillan az aprócska tó tükrén. A hatalmas fák, mik a tó fölé borulnak kellemes árnyat adnak a nyári hőségben. A parányi kastély vakítóan fehér falaival büszkén magasodik a falucska szélén. Csend van. Kevés a vendég ma délelőtt az isten háta mögötti kastélyszállóban. Az udvaron is csak néhány tücsök ciripel. Tökéletes helyszín a pihenésre a hajtós hétköznapok után.
De a kerék az agyban forog tovább. Még tart a lendület, az idegek még feszültek, ugrásra készen várják mikor csöng a telefon, mikor pattan ki a buborék: ez nem a valóság, csak a képzelet.
Mintha a szervezet nem merné elhinni, hogy egy időre kiszabadult a mókuskerékből. Olyan álomszerű ez az egész.
Az autó gyorsan repített. A fiú és a lány, pocakjában a picurka magzattal, száguldva az autópályán pár óra alatt leértek. De lelkünk lemaradt valahol a poros budapesti utcákon. Annak időbe telik mire ideér.
Még hunyorognak a napfényben, mint a bányalovak, a sok számítógép előtt töltött óra után. Lassan, lassan simulnak csak el a ráncok a homlokról. Lassan kienged a görcs a kézből, a gyomorból. És fellélegeznek kicsit. Üdítő a friss levegő. De fájdalom, mire kezdenék élvezni a nyúlfarknyi nyaralást, már indulni is kell haza. Már száguld is az autó hazafelé a pályán újabb bosszúságok, újabb nehéz napok felé.

Figyelj a belső hangokra!

És ezek között a bosszúságok között, ezeken a nehéz napokon, nemcsak a magzat, de az anyai lélek is fejlődik. Az a lány, aki voltam, érzem napról, napra alakul át.
Mert a terhesség és az anyaság merőben más képességet vár a női nemtől, mint amire az élet, a külvilág tanít minket. Ahhoz, hogy a nagybetűs életben boldogulj, szükség van az eszedre, a ravaszságodra. Sokszor, hogy célt érj, ki kell szipolyoznod a tested, netán a lelked. Erősnek kell lenned, amikor gyenge vagy, nem törődve az érzésekkel. Tanulnod kell rengeteg információt és hajtanod és küzdened.
Míg, mikor anya leszel, meg kell állnod. És figyelned kell. Nem úgy, mint az iskolapadban, hanem befelé, elcsendesedve. Ha kikapcsolod a világ zaját, hallani fogod a belső hangokat. A tested üzeneteit, a lelked neked szóló szavait. Ezek a hangok sohasem hazudnak. Ha megtanulsz hallgatni rájuk, mindig tudni fogod, mit kell tenned. De a sok lárma után csendben ülni és meghallani ezeket a halk hangocskákat nem is olyan egyszerű. Mert még csengi a füled a régi zajt visszhangozva. Nem tudsz megállni csak úgy, mert benned van a lendület a mozgás, mint mikor a fáradt ember álmában még rúg néhányat csak azután nyugszik meg.
Ha anya vagy gondoskodónak kell lenned és türelmesnek. Állhatatosnak, kitartónak. Áldozatot kell hozzá, nem lehetsz önző, de magadat is óvnod, kímélned kell, hisz mitévő lenne nélküled a gyermek. És bölcsnek kell lenned, nem okosnak, a szerzetesek mély bölcsességével, és magabiztosnak, de nem mint a törtető karrierista ember, hanem mint az aki harmóniában van magával és a világgal.
Igen az anyában elfogadás kell legyen és békesség, mint a Teremtőben, mint a Szűzanyában és akkor erős lesz és jó.
Ó, édes Istenem, vajon képes leszek-e én ilyenné válni? Vajon lehetek-e jó anya? Elég jó?
A pszichológia azt mondja, nem kell tökéletesnek lenned, elég az is, ha elég jó anya vagy. De a valóságban mégis úgy van, hogy az aktuális anyuka, mégsem elég jó soha. Mert egy kicsit mindig gonosz, mert egy kicsit mindig boszorkány, aki a gyerekek életére tör, aki felfalja őket. És aztán persze lelkiismeret furdalása van. És küzd és alakul és fejlődik és újra tündér lesz belőle. Csodatündér. Majd újra átváltozik, mikor egy fáradt délutánon a gyerekekbe belebújik az ördög.
De talán épp ettől lesz emberi, szerethető, igazi.

Kezd emberivé válni a baba arca. A szemek, melyek először a fej két oldalán helyezkedtek el, közelebb kerültek egymáshoz és a fülek is majdnem végleges helyükön vannak, felismerhető a fülcimpája. Szemhéja kifejlődött, és rácsukódik a szemre. A babának már van állcsontja, állkapcsa és szájpadlása. Itt az ideje, hogy a korábban kifejlődött szövetek és szervek további fejlődésbe és növekedésbe kezdjenek.  A baba bélrendszere is kialakulóban van.  Differenciálódik a rekesz és a tüdő. Elkezdődik a külső nemi szervek fejlődése.A magzat hossza már 6,5 cm, súlya 18 gramm körüli. Szíve percenként 140-160 alkalommal dobban. Már gyakorolja a későbbi légzőmozgásokat, mellkasa emelkedik és süllyed. Ilyenkor már kevésbé károsíthatják a különféle gyógyszerek, vegyi anyagok vagy betegségek. Elkezdenek nőni a körmei. Ha lenyeli az őt körülvevő magzatvizet, amely minden 24 órában teljesen kicserélődik, az vizeletként távozik a szervezetéből. Még mindig nem érezhető, de sokat mozog: forgolódik, nyújtózkodik, hajlítgatja az ujjait. A hangszalagjai kifejlődtek, és a baba néha (csendben) sír. Az agya teljesen kifejlődött, már és érezhet akár fájdalmat is.

 Anya!

Így nevezett a védőnő, ez a kedves kis tyúkanyó. És biztatott, mint kicsinyét, hogy élvezzem ki a terhesség minden pillanatát, mert sosem tudhatom lesz-e rá újabb alkalmam és vegyek ki nyugodtan táppénzt, ha úgy érzem túl sok, túl stresszes a munka.
Hogy stresszes-e? Átvirrasztani az éjszakát az átkozott gép előtt, sírógörcsöt kapni a fénymásolónál hajnali 5-kor, éhenhalni a tárgyalás alatt? Azt hiszem, kicsit stresszes.
Talán tényleg táppénzre kéne mennem. Otthagyni csapot-papot. Nem törődni a gépekkel, a papírokkal, a határidőkkel, a csőddel, a főnökkel.
Hiszen anya vagyok.

Anya. Anya. Anya.

Nem csak az leszek majd, hanem az vagyok, már MOST.
Azt hittem, legalábbis eddig úgy élt a fejemben, hogy anya leszek. Majd, valamikor soká, valami távoli jövőben, 7-8 hónap múlva. De a védőnő megszólítása, hirtelen helyre tett, mondhatnám fejbe kólintott. Hiszen valóban anya vagyok, már most és nem holnaptól. És ez azt jelenti, hogy mostantól tartozom felelősséggel egy másik élet iránt.
Hogy erről nem írnak azok a hülye újságok!!!
Még ha most történne is valami baj, ugye tudjuk, az első három  hónap bizonytalan, szóval, ha tragikusan alakulna a sorsunk, ezt már akkor sem vehetné el tőlem senki. Akkor is elmondhatnám, hogy néhány hónapig anyuka voltam. Mert ezek a dolgok örökre szólnak.

Ultrahang az apuka szemével

Tudtam, hogy a feleségem aznap csinálja meg a tesztet, együtt vettük tegnap a gyógyszertárban. Hallottam, ahogy kint neszez. Még félálomban voltam, amikor kiment. Büszke és boldog voltam, amikor remegő kézzel mutatta az eredményt. Azóta már eltelt jó pár hét és az ultrahangos vizsgálaton bizonyságot nyert a dolog. Most újra itt vagyunk a lefüggönyözött sötét szobában.
Az ultrahang képen a magzat ülőmagassága: 59mm - már akkora mint egy kis körte. :)
Fejátmérője: 22mm - Nagy koponya! Szívműködése ritmusos 140/min - ez még mindig inkább a vonatzakatoláshoz hasonlít :)
Ábrázolódó orrcsont. Ha az orr ebben a korban már látszik, az biztató jele annak, hogy minden rendben fejlődik odabent. A képen alig látszik, de élőben olyan édes kis pisze orra volt. A papiroson még ez áll: "Szabályosnak imponáló testkontúrok, négy végtag ábrázolódik." Valóban láttuk a kis tappancsait és én még az ökölbe szorított kezét is. És szabályos. És imponál. Az én gyerekem. Látszik. Tökéletes!
Ahogy ott álltam tétován a gépek között, magával ragadott a tudomány csodája, mi most bepillantást enged nekem a titokba. Felfoghatatlan. Míg a képernyőre révedve szinte elérzékenyültem a jótékony félhomályban, arra gondoltam milyen szép jövő vár.

Majd pár nap múlva az alábbi kis videót látva megbizonyosodtam róla.
O...óóó! Mily szép jövő vár...  :)

11. hét - A világ mást vár tőlem

   Szürke kint az ég. Lóg az eső lába. Mozdul a paplan, de nem enged. Nincs még meg a betevő tizenöt óra alvásom. Munkába kell menni. Pedig nekem van elég dolgom. Egy kis embert kell összerakjak, odabent a pocakomban. Ennél bonyolultabb, összetettebb, időigényesebb, aprólékosabb feladatot még nem látott a világ. Egyetlen aprócska hiba, egy tévedés és vége mindennek. A természet felfoghatatlan csodája, hogy mégis milyen sokszor sikerül hibátlanul összerakni, ezt a különleges gépezetet, amit köznyelven embernek hívunk. Legszívesebben itt feküdnék egész nap, hasamon a kezemmel és  koncentrálnék és figyelnék és pihennék.

   De a világ mást vár tőlem. A világ, mi itt dörömböl minden hétköznap, a megoldásra váró hétköznapi gondjaival. Megint hétfő van, és nekem jelenésem van a számítógépem előtt. Össze kell rakjam az éjjel az ágyban szétszóródott darabjaimat, mosolyt kell rajzoljak az arcomra, le kell nyeljem a hányingert és meg kell kérjem a cipőmet, hogy kösse be a cipőfűzőjét, és ma mégiscsak vigyen el munkába. Igen, dolgoznom kell, bár a hátam közepére kívánom.
Na jó, valljuk be, történt már nagyobb csapás a történelemben, mint az, hogy az embernek dolgoznia kellett. De alapvetően nem is csak ez zavar.

   Olyan alkat vagyok, ha valamibe belekezdek, szeretek teljes lényemmel az adott dologra koncentrálni. Belefeledkezni, elmerülni, megmártózni benne. De valahogy úgy érzem a világ, amiben élek, nincs arra berendezkedve, hogy jelen esetben tolerálja megváltozott lényemet, elfogadja új igényeimet, sőt. Értetlenkedve néznek rám, ha elsősorban kismama vagyok és csak mellesleg nő, feleség, munkaerő, diáklány, barátnő, stb. Persze, persze, szép dolog, hogy te anya leszel, de attól még az élet nem áll meg. A projektnek le kell futni! Nem mehet csődbe a cég, csak, mert kisbaba születik.
   Nincs mit tenni, ma is ugyanúgy fel kell szállni a buszra, ugyanúgy tolongani kell a mit sem sejtő közönyös tömegben, ott kell ülni veszteg, az irodai szék fogságában. Még nem telt le a munkaidő! - figyelmeztet az óra. Így csak meredünk magunk elé korgó gyomorral, miközben vallat a képernyő vakító villódzása. Mert a világ mást vár tőlem.

   A baba már kialakult létfontosságú szervei folyamatos érésben, fejlődésben vannak. Így már jóval kisebb az esélye a magzati károsodásnak. A belső fül után a külső fül is formálódik. A szemhéjak összezáródtak és így is maradnak, úgy a 25-ik hétig. A szemben az írisz kezd kialakulni. Az ujjakon megjelennek a körömkezdemények. A magzat már tud nyelni a magzatvízből rizsszemnyi gyomrába, majd parányi veséi segítségével rendszeresen ürít is. A külső nemi szervek is kezdenek kialakulni, pár hét múlva látható lesz, fiú-e vagy kislány. A baba a még tágas méhben önfeledten rugdalózik, nyújtózkodik, már a reflexszerű járás is megfigyelhető nála.

Gyanútlanul sétálok az utcán és arcomba csap a dohányfüst...
Vendégség, épp rövid itallal traktálnak, pedig jól tudják, hogy áldott állapotban vagyok...
Este hat óra, azon tűnődöm, vajon van-e remény, hogy három órán belül elhagyjam az irodát...
Többfogásos családi ebéd. Miért nem én vagyok az első, aki rohan mosogatni? Mi lesz veled később, ha 20 kilót hízol? - élcelődnek a családtagok...
Langyos délután a párommal. Most tényleg megint erről akarsz beszélni? Én megértem, de akkor is... nem lehetne most mégis másról...
Hajnal 5 óra. Egy széken gubbasztva pityergek az irodai fénymásoló szobában...
Kismamatorna: bátran csináld az összes feladatot, pörögj, hisz még nincs is hasad...
Nehogy meghízz, itt a tuti kismama étrend...
Egy kevésbé álmos este, feltévedtem a netre. Tippek és trükkök, hogy lehetsz tökéletes, hibátlan, szuperfitt, hiperegészséges, bla, bla , bla kismama...

   Ahh! És mi van, ha én csak egyszerűen kismama szeretnék lenni? Olyan amilyen. Kicsit gömbölyödő, kicsit aggódós, kicsit lusta, kicsit macerás. És ha folyton csak erről szeretnék beszélni? Ha ez az egyetlen dolog, ami mostanában kitölti az agyam, a testem, a lelkem? Ne haragudjatok, nem tehetek róla!

   De a világ mást vár tőlem. És én is mást várok a férjemtől.
Mikor megtudtam, hogy kismama vagyok és elmúlt a kezdeti megdöbbenés és pánik, hamarosan valami fékezhetetlen fészekrakó ösztön lett úrrá rajtam. Úgy éreztem rengeteg tennivalóm van amíg ő megérkezik. Idebent a lelkemben és odakint a világban is. Az egyik legfontosabb ilyen feladat a pihenés és a jövevényről való ábrándozás volt. Egyes vélekedések szerint az édesanya szeretete, gondolatai formálják a születendő gyermek lelkét. Akkor hát mi lehet fontosabb dolog, mint ülni és szeretni őt? Vagy simogatni a néha feszülő, néha-néha görcsölő pocakot. Mi lehet sürgetőbb ügy, mint pihenni, ha fáj?

   És ha a kismamának ezek a legfontosabb elfoglaltságai ezen korai szakaszban, akkor a kispapának az egyetlen és elodázhatatlan feladata, hogy ehhez megteremtse a feltételeket. Ha kell küzdjön szörnyekkel, menjen ölre az ellenséggel, vesszen össze a főnökkel, és védje, óvja őt, őket, mindentől, bármitől. Igenis, kedves kispapa, tessék ágyba parancsolni a kismamát! Tessék kivenni a kezéből a szatyrokat! Tessék helyette kádat súrolni, elmosogatni!

   A férjem eleinte nehezen találta helyét az újdonsült szerepben. Nem igazán értette, mit is várok tőle, miért vagyok vele, olyan ingerült és elégedetlen. Talán sértette, hogy a baba érdekeit máris előbbre valónak tartom az övéinél, talán nehezen nézett szembe a felelősséggel, talán én voltam valóban túlzottan ingerült és elégedetlen. De végül sikerült megbeszélnünk és belátta, hogy változott a helyzet és neki is változnia kell, így határozott lépésre szánta el magát. A főnök úr, miután a férjem vázolta neki, hogy táppénzre megyek, ha nem változtat a dolgokon, először megrökönyödött, de végül mégis megértette, hogy kockán most több forog és enyhített a terheimen. Fellélegeztem, de még így is egy másik világról ábrándoztam.

   Egy másik világról, ahol a kismamákat, különleges tisztelet övezi. Csodált, kitüntetett lények, akik szinte fénycsóvaként járnak-kelnek a többi ember között, kik meghajolnak fontos feladatuk előtt. Mindenki szeretetet, gondoskodást sugároz feléjük, óvják, védik őket, mint féltett kincsüket...
Ebben a világban sok gyermek születik.
Sok egészséges gyermek, kik felnőve maguk is sok gyermeket hoznak a világra.

10. hét - Hisz természetes, hogy rosszul vagyok!

   Rosszul vagyok. Hányingerem van. Csakhogy nem a terhességtől, hanem attól, hogy be kell, menjek hétvégén is dolgozni. Borzasztó. Hahó, én kismama vagyok, sokkal fontosabb dolgaim vannak, mint az irodában penészedni. Fontos sétálnivalóm lenne a friss levegőn, és fontos főzhetnékem a konyhában, most létfontosságúak az egészséges ételek!

És különben is, vasárnap, az Úr napján?! 

"A hetedik napon megpihent a munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot." (1Móz 2,2-3)

   Egy várandós anyukának egy átlagos munkanap is megterhelő lehet, nem egy pihenő nap nélküli hajtós hét! Mert a munka fontos, nehogy koplaljon a családi kassza, nehogy megálljon az élet az irodában! És különben is, a terhesség nem betegség, miért akarnál otthon maradni?

Én mégis azt mondom: táppénzt és valódi munkaidő kedvezményt minden kismamának, a jövő generációinak nevében! Van kismama, aki pörög, ettől érzi jobban magát, van aki, inkább pihenne.

De igenis kellene, legyen lehetőség ezt szabadon eldönteni. Ha egy anyuka úgy érzi, ágynak dönti az első trimeszter, legyen módja csúsztatás nélkül hiányozni a munkából. Az anyaságból úgysem mehet szabadságra körülbelül a következő 20-25 évben.

   Ettől a héttől már nem embrióról, hanem magzatról beszélünk. A baba nagysága már 17-24 mm. Súlya még nem éri el a 10 grammot, de hamarosan drámai súlygyarapodásnak nézünk elébe. Mostanra valamennyi főbb szerv kialakult, beleértve a karokat, lábakat, szemeket, nemi szerveket és egyéb fontos szerveket, bár a fejlődés némelyiknél még nem teljes. A felső végtagon megjelennek a különálló ujjak. Az alsó végtagon is megjelennek az ujjsugarak. Megjelennek az agyfélteke-hólyagok, kialakulnak az oldalkamrák és a nagyagy-sarló. Kezd kialakulni az agyköpenynek is nevezett véredényhálózat, amely ekkor még csak 2-3 mm vastagságú. A szív belsejében kialakul a szívsövény, amely szétválasztja a szív jobb és bal oldalát. Mostanra teljesen kifejlődik a köldökzsinór, amelyen keresztül a vér oxigént és táplálékot szállít a babának.

   Ma ünnepeltük a férjem születésnapját. A szülei nem is sejtették, hogy mi mekkora meglepetéssel készülünk:

- Mi is hoztunk ám nektek egy ajándékot - mondtuk kissé remegő hangon - egy fénykép van ugyan róla, de őt magát csak márciusban lehet majd kicsomagolni - és ezzel átnyújtottuk az ultrahang képet.

A meglepetéstől szóhoz sem jutottak. Valószínűleg nem gondolták, hogy az esküvő után ilyen hamar előállunk a nagy hírrel. Valljuk be, mi sem.

Nekik gyerekük? Hiszen még ők is azok. De miután felocsúdtak, mégis durrant a pezsgő, mert bármennyire is gyerekek vagyunk az ő szemükben, hamarosan mégis szülők leszünk.

És van mit ünnepelni, hisz a jövő évben egymás után két unoka is érkezik a családhoz.

   Begubóztam a kanapén. Körülöttem egy könyvtárnyi szakirodalom a terhességről, kismamaságról. Könyvek, albumok, magazinok. Tele kifogástalan kismamákról és cuki babákról készült fényképekkel, rengeteg tanáccsal és információval: ezt tedd, ezt ne tedd. Ezt edd, ha rosszul vagy, ezzel kend magad, ha csíkosodik a bőröd, ezt idd, hogy ne legyen gond a szülésnél, ezt ne idd, ezt nem ehetsz, ebből sokat egyél, vedd be ezt, szedjed azt és a többi és a többi. Rengeteg javaslat, parancs, utasítás, tiltás, szabály. Olvasom, olvasom a könyvet, mint a  tudásra éhes kisdiák, de egyszer csak földhöz vágom. Elég!

Ezek a könyvek túlságosan tárgyilagosan, szinte kizárólag orvosi szempontból kezelik a kérdést. Felvonultatnak egy rakás gyógymódot, hogy úgy érezhesse a kismama, végre kigyógyult ebből az áldatlan állapotból. Ahogy olvastam már-már kezdtem magam valóban betegnek érezni.

   Na jó, lássuk akkor az újságokat! "Életed legszebb időszaka lesz ez a kilenc hónap, mérhetetlenül boldog leszel" - olvasható már a bevezetőben. Cukormáz! Mese habbal! És bárgyún mosolyog rád egy idegen kisbaba. Jaj, de cuki. Mindjárt hányok! Ja, bocsánat, ez csak a terhességi rosszullét miatt van. De semmi baj, egyél reggelire egy szelet pirítóst, még az ágyban, és elmúlik, élheted az életed, mintha nem is lennél terhes, mintha mi se történt volna, élvezheted a tünetmentes kismamák csodálatos életét. Mert megérdemled!

   Na de mi van akkor, ha én nem akarom, hogy elmúljanak a tünetek, ha nem akarok "jobban" lenni? Ha érezni akarom a változást? Nem kérem vissza a régi életemet. Én már más vagyok. Éppen átalakul a testem, egy új élet formálódik bennem. Micsoda nagy feladat ez, sosem látott új kihívás a testemnek. Ja, hogy ettől egy kicsit kótyagos vagyok, kicsit szédelgek? Ez igaz, de kit izgat, ugyan már, hiszen természetes, hogy rosszul vagyok! Hiszen meg kell, szokjam a megváltozott helyzetet. Az lenne a furcsa, ha minden menne a régiben. Álmos vagyok és kókadt, mint aki hetek óta nem alszik. De ha jól belegondolsz, hogy mennyi energia kell (részedről és az elektromos művek részéről is), hogy megalkoss, mondjuk egy almás pitét, akkor már nem is olyan különös, hogy egy ember megalkotása időbe és energiába kerül.

   Így hát, kedves hölgyeim, rossz hírem van, mert terhességi rosszullét van, volt és lesz. Van, akit kevésbé sújt, van, akit jobban. De kérlek titeket, kiket utolért a sorsuk, ne bosszankodjatok rajta, ne akarjátok azonnal megszüntetni. Persze lehet pirítósozni, meg bogyókat szopogatni, de ne felejtsétek, hogy minden őmiatta, őérte van, és természetes, hogy néha nehéz. Az anyaság szép dolog, de nem fenékig tejfel. Ha ezt a tényt elfogadjátok, sokkal könnyebb lesz a nehézségeket is elviselni.

Erről nem írnak a könyvek! Hogy add át magad a változásnak, ne ússz az árral szemben. De hidd el nekem, kedves kismama, az életed örökre megváltozott, és ez jól van így, ne akarj úgy tenni, mintha mi se történt volna.

9. hét - Az ember a Holdra lépett!

Babszem, a zakatoló expresszvonat

És elérkezett a várva várt nap! Remegő lábakkal léptem be az ajtón a lesötétített szobába. Az ultrahangos néni kicsit csodálkozott, hogy a férjemet is magammal hoztam, de végül beengedték, a küszöbről leste mi történik. Nem szerettem volna, ha lemarad erről a nagy pillanatról, ez a mi közös ügyünk.
 Hanyatt feküdtem és lélegzetvisszafojtva fürkésztem a falra felfüggesztett képernyőt. Csend volt, csak a gépek kattogtak. Ezek a bűvös masinák, amikkel most beleshetünk a nagy műhelybe, végleg bizonyságot szerezve arról, amit már úgyis tudunk. És ekkor a monitoron feltűnt valami különös holdbéli táj. Legyező alakú ablak, amin bekukucskálhatunk, közepén egy sötét lábnyom. Az ember a Holdra lépett! ;) És ott, az a fekete-fehér összekuporodott maszat, az a mi pici Mákszemünk. Időközben már babszem méretűre hízott, és most ott pihegett a lábnyom közepén, békésen, csendesen. Leírhatatlan érzés volt! Olyan, olyan... olyan leírhatatlan!
- Ott van a kisbabája. A petezsák 5x2,5 centiméteres. Ülőmagassága 2 cm. Szikhólyag 5 mm. Minden, ami jelenleg vizsgálható rendben van. - törte meg az ünnepélyes csendet a vizsgálatot végző hölgy.
Adatok. Fogalmam sem volt mit jelentenek, de senki nem mondhatott volna nekem szebbet akkor. És mintha ez még nem lett volna elég a mámorhoz, a néni egy másik ketyerét vett elő.
- Most akkor megnézzük a szívverését.
A szívverését? Már olyan is van neki? És mi ezt most megnézzük, meghallgatjuk? Ez hihetetlen!
A kép alján szabályosan ismétlődő szinusz hullám rajzolódott ki, és felcsendült a jellegzetes szívhang. Szapora volt, nem olyan, mint egy felnőtt pulzusa, sokkal inkább, mintha egy zakatoló expresszvonat sietett volna titkos uticélja felé. Tudukk-tudukk. Tudukk-tudukk.
Csak szemérmesen mosolyogtam a vizsgálóasztalon. Az én babám. De igazából szárnyaltam!

A kilenc hetes embriót, mi közel 1 grammot nyom, már magzatnak hívjuk. Naponta körülbelül 1 millimétert nő, ami hatalmas teljesítmény, azt tekintve, hogy kinyújtózva épp csak akkora, mint egy felnőtt körme. A fej fejlődése messze meghaladja a test többi részét, ez az oka annak, hogy a nyak és a fej a teljes testhossz felét teszi ki. Odabent szervei, csontváza kezd kialakulni, a gerinchúrból csigolyák alakulnak, eltűnik a farok, kezdenek kirajzolódni az ujjak. Az idegrendszer viharos fejlődésnek indul, percenként 2,5 millió neuron képződik. A mozgás, amit végez még csak reflexszerű, nem az agy irányítja.

Nóóórmális?

Sosem gondoltam volna, de anyukám után az első, akinek beszámoltam a nagy hírről a főnököm volt. Egyrészt azért, hogy legális kimenőt kapjak az egyre sűrűsödő vizsgálatokra, másrészt azért, hogy ne lepődjön, meg amikor úgy délután kettő felé a billentyűzetre borulva talál. Illetve titkon reméltem, hogy a terhelést némiképp átcsoportosítja a kollégáim irányába. Később be kellett lássam, ez hiú ábránd volt. Egyébként elég nagy merészség volt nem a családot elsőként beavatni, annál is inkább, mert hogy, hogy nem, a szeretve tisztelt főnök uram azon a héten épp belebotlott a férjem apukájába és hajszálon múlt, hogy nem gratulált neki a születendő unokáért. Tényleg nem vagyok normális. Most megúsztam, valószínűleg hidegzuhanyként érte volna anyósomat, ha ilyen módon értesül az örömhírről.

Vice versa

Még tavasszal, az esküvőszervezés közepette úgy adódott, hogy a sógornőmék hoztak minket haza. Épp kiszállni készültünk az autóból, amikor megkérdezték, nem lenne-e baj, ha  hoznának még valakit az esküvőre. Kicsit furcsálltuk, de belementünk, mire ők mosolyogva hozzátették: de neki nem kell ám külön szék az asztalnál... Így tudtuk meg, hogy bővül a család.

Most épp egy közös táborozásra készültünk velük, így hát úgy gondoltuk hasonlóképpen megvicceljük őket. Mikor odaértünk a szállásra, bekopogtunk a szobájukba:

- Sziasztok! Reméljük nem nagy baj, de hoztunk még valakit... ám neki nem kell külön szoba.. !

Volt nagy örömködés, jól kikérdeztük egymást, te mikor mész dokihoz, te mikorra vagy kiírva, összehasonlítottuk az ultrahang képeket, nekünk így van a folt, nektek úgy, és ábrándoztunk a közös jövőről, amikor majd együtt tologatjuk a babakocsit, illetve, hogy hogyan fog majd együtt hancúrozni a két kis csirkefogó, akik között alig lesz pár hónap korkülönbség.