Rosszul vagyok. Hányingerem van. Csakhogy nem a terhességtől, hanem attól, hogy be kell, menjek hétvégén is dolgozni. Borzasztó. Hahó, én kismama vagyok, sokkal fontosabb dolgaim vannak, mint az irodában penészedni. Fontos sétálnivalóm lenne a friss levegőn, és fontos főzhetnékem a konyhában, most létfontosságúak az egészséges ételek!
És különben is, vasárnap, az Úr napján?!
"A hetedik napon megpihent a munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot." (1Móz 2,2-3)
Egy várandós anyukának egy átlagos munkanap is megterhelő lehet, nem egy pihenő nap nélküli hajtós hét! Mert a munka fontos, nehogy koplaljon a családi kassza, nehogy megálljon az élet az irodában! És különben is, a terhesség nem betegség, miért akarnál otthon maradni?
Én mégis azt mondom: táppénzt és valódi munkaidő kedvezményt minden kismamának, a jövő generációinak nevében! Van kismama, aki pörög, ettől érzi jobban magát, van aki, inkább pihenne.
De igenis kellene, legyen lehetőség ezt szabadon eldönteni. Ha egy anyuka úgy érzi, ágynak dönti az első trimeszter, legyen módja csúsztatás nélkül hiányozni a munkából. Az anyaságból úgysem mehet szabadságra körülbelül a következő 20-25 évben.
Ettől a héttől már nem embrióról, hanem magzatról beszélünk. A baba nagysága már 17-24 mm. Súlya még nem éri el a 10 grammot, de hamarosan drámai súlygyarapodásnak nézünk elébe. Mostanra valamennyi főbb szerv kialakult, beleértve a karokat, lábakat, szemeket, nemi szerveket és egyéb fontos szerveket, bár a fejlődés némelyiknél még nem teljes. A felső végtagon megjelennek a különálló ujjak. Az alsó végtagon is megjelennek az ujjsugarak. Megjelennek az agyfélteke-hólyagok, kialakulnak az oldalkamrák és a nagyagy-sarló. Kezd kialakulni az agyköpenynek is nevezett véredényhálózat, amely ekkor még csak 2-3 mm vastagságú. A szív belsejében kialakul a szívsövény, amely szétválasztja a szív jobb és bal oldalát. Mostanra teljesen kifejlődik a köldökzsinór, amelyen keresztül a vér oxigént és táplálékot szállít a babának.
Ma ünnepeltük a férjem születésnapját. A szülei nem is sejtették, hogy mi mekkora meglepetéssel készülünk:
- Mi is hoztunk ám nektek egy ajándékot - mondtuk kissé remegő hangon - egy fénykép van ugyan róla, de őt magát csak márciusban lehet majd kicsomagolni - és ezzel átnyújtottuk az ultrahang képet.
A meglepetéstől szóhoz sem jutottak. Valószínűleg nem gondolták, hogy az esküvő után ilyen hamar előállunk a nagy hírrel. Valljuk be, mi sem.
Nekik gyerekük? Hiszen még ők is azok. De miután felocsúdtak, mégis durrant a pezsgő, mert bármennyire is gyerekek vagyunk az ő szemükben, hamarosan mégis szülők leszünk.
És van mit ünnepelni, hisz a jövő évben egymás után két unoka is érkezik a családhoz.
Begubóztam a kanapén. Körülöttem egy könyvtárnyi szakirodalom a terhességről, kismamaságról. Könyvek, albumok, magazinok. Tele kifogástalan kismamákról és cuki babákról készült fényképekkel, rengeteg tanáccsal és információval: ezt tedd, ezt ne tedd. Ezt edd, ha rosszul vagy, ezzel kend magad, ha csíkosodik a bőröd, ezt idd, hogy ne legyen gond a szülésnél, ezt ne idd, ezt nem ehetsz, ebből sokat egyél, vedd be ezt, szedjed azt és a többi és a többi. Rengeteg javaslat, parancs, utasítás, tiltás, szabály. Olvasom, olvasom a könyvet, mint a tudásra éhes kisdiák, de egyszer csak földhöz vágom. Elég!
Ezek a könyvek túlságosan tárgyilagosan, szinte kizárólag orvosi szempontból kezelik a kérdést. Felvonultatnak egy rakás gyógymódot, hogy úgy érezhesse a kismama, végre kigyógyult ebből az áldatlan állapotból. Ahogy olvastam már-már kezdtem magam valóban betegnek érezni.
Na jó, lássuk akkor az újságokat! "Életed legszebb időszaka lesz ez a kilenc hónap, mérhetetlenül boldog leszel" - olvasható már a bevezetőben. Cukormáz! Mese habbal! És bárgyún mosolyog rád egy idegen kisbaba. Jaj, de cuki. Mindjárt hányok! Ja, bocsánat, ez csak a terhességi rosszullét miatt van. De semmi baj, egyél reggelire egy szelet pirítóst, még az ágyban, és elmúlik, élheted az életed, mintha nem is lennél terhes, mintha mi se történt volna, élvezheted a tünetmentes kismamák csodálatos életét. Mert megérdemled!
Na de mi van akkor, ha én nem akarom, hogy elmúljanak a tünetek, ha nem akarok "jobban" lenni? Ha érezni akarom a változást? Nem kérem vissza a régi életemet. Én már más vagyok. Éppen átalakul a testem, egy új élet formálódik bennem. Micsoda nagy feladat ez, sosem látott új kihívás a testemnek. Ja, hogy ettől egy kicsit kótyagos vagyok, kicsit szédelgek? Ez igaz, de kit izgat, ugyan már, hiszen természetes, hogy rosszul vagyok! Hiszen meg kell, szokjam a megváltozott helyzetet. Az lenne a furcsa, ha minden menne a régiben. Álmos vagyok és kókadt, mint aki hetek óta nem alszik. De ha jól belegondolsz, hogy mennyi energia kell (részedről és az elektromos művek részéről is), hogy megalkoss, mondjuk egy almás pitét, akkor már nem is olyan különös, hogy egy ember megalkotása időbe és energiába kerül.
Így hát, kedves hölgyeim, rossz hírem van, mert terhességi rosszullét van, volt és lesz. Van, akit kevésbé sújt, van, akit jobban. De kérlek titeket, kiket utolért a sorsuk, ne bosszankodjatok rajta, ne akarjátok azonnal megszüntetni. Persze lehet pirítósozni, meg bogyókat szopogatni, de ne felejtsétek, hogy minden őmiatta, őérte van, és természetes, hogy néha nehéz. Az anyaság szép dolog, de nem fenékig tejfel. Ha ezt a tényt elfogadjátok, sokkal könnyebb lesz a nehézségeket is elviselni.
Erről nem írnak a könyvek! Hogy add át magad a változásnak, ne ússz az árral szemben. De hidd el nekem, kedves kismama, az életed örökre megváltozott, és ez jól van így, ne akarj úgy tenni, mintha mi se történt volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése