2011. február 28., hétfő

40. hét - Kilövés!


Vigyázz! Kész! Rajt! Jövök!

A napkitörések egyre hevesebben izzottak a februári éjszakában. Eme különös természeti jelenséget kevesen észlelték a Földön. Ám ott bent a mélyben egy piciny magzat megmozdult... Úgy mesélik, azon az éjszakán sok gyermek jött a világra.

Aznap este furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Valami kis fájdalom settenkedett a pocakom körül. Valami, amit eddig még nem éreztem. Talán ez már az lenne?
Éppen vacsoráztunk, amikor elég szelíden, de határozottan újra éreztem. Pár másodperc és elmúlt.
 - Te, figyelj csak! - mondtam a férjemnek - Lehet, hogy... szóval, izé... ma este...


Kíváncsiak vagytok a folytatásra? Itt megtalálhatjátok:


De vigyázat, ez már nem lányregény !

2011. február 26., szombat

39. hét: Kérj bármit!

A helyszín jól ismert. A lefüggönyözött ultrahangos vizsgálóban vagyunk. De ma nem a függöny miatt lett sötét a kis szobában. A súlyos fekete szavak festették ma feketére a műszereket, a falakat... és a lelkemet. Érthetetlen és bizonytalan szavak a kisbabámról. Hallom amit mondanak. De fel nem fogom. Látom, a képernyőt, ahogy vizsgálgatják a koponyáját, a húgyhólyagját. Számomra éppen olyan csodálatos és gyönyörű a látvány, mint eddig. De ma valami gyanús. Ma valami nem stimmel. Csak méricskélik és hümmögnek és visszarendelnek jövőhétre.
Valami vasököl szorítja a bokámat. Valami mérges köd csípi a szemem. Valami szúrós por kaparja a torkom. Jövőhéten? Vissza?
És úrrá lesz rajtam a rettegés.



Kérj bármit, én megteszem!
Mindenem odaadom!
Semmi nem számít, csak Ő!
Fájdalom?
Mit nekem!
Jöhet!
Bármit elviselek, bármit kibírok!
Végigcsinálom önként és dalolva.
Csak kérlek, kérlek, vigyázz rá!
Nagyon vigyázz rá!
Semmi nem elég drága, hogy ne fizetném meg.
Megéri bármilyen szenvedés, csak egészségesen jöjjön a világra.
Ó, Istenem, annyira szeretem ezt a pici babát, ne hagyd, hogy bántódása essék!
Nézz csak körül, itt a bölcső, a szeretet ujjlenyomata van rajta.
Itt vannak a babaruhák, szép rendben sorakoznak, a törődés illata lengi be őket.
A sok kis apróság, mit összegyűjtöttünk az ő kedvére.
A boldog percek, mikor együtt ábrándoztunk róla, találgattuk hogy hívjuk, hogy neveljük...
Édes Jóistenem, te jól látod lelkemet.
Ha a szeretetünk nem elég erős, hogy megóvja őt a bajtól,
kérlek, gyere és segíts!
Légy velünk!
 Légy Te az, aki szereted és megóvod őt!
És megáldod ezeríziglen!
Kérlek Uram, halld meg imám!




2011. február 14., hétfő

38. hét - Lebegés


A férjem ölében fekszem, oda bújok hozzá. És csak lebegek a puha, meleg ölelésben. Néha bele kell gondoljon az ember a mulandóságába, hogy értékelni tudja a pillanatot, hogy belekóstolhasson az igazi boldogság ízébe. Szép és szomorú, hogy így van. 
Ennél több nem is kell Valentin napra: az én egyetlen szerelmetes férjecském szeretetből font ölelése, az a jóleső érzés, ahogy a kezét melegen a pocakomra helyezi és együtt figyeljük hogyan mozog odabent a pici szentünk, kis bogárkánk, egyetlen édes kislányunk.

2011. február 11., péntek

37. hét - Tudukk, tudukk


Tudukk, tudukk!
Három vonat is zakatol egymás mellett. Három nagy pocak, három masina, három sóhajtozó kismama, három grafikon, három kisbaba, három szívhangja. Érdekes vizsgálat,  nézik a méhtevékenységet, a baba szívhangját. Ha megmozdul, kileng a görbe. Tudukk, tudukk... A nővérke néha megmozgatja a lusta, alvós babákat. Mi meg csak ülünk ott tappancsokkal körbeszíjazott anyukák és mosolyogva hallgatjuk a földöntúli muzsikát.

2011. január 29., szombat

36. hét - Bölcső


Jaj, szegény csípőcsontom, jaj, az ízületeim, jaj, a bordáim, az izmaim!
Hol szúr, hol fáj, hol nyom, hol nem engedelmeskedik. A baba csak egyre rugdossa a bordáim odabent, ha rákezd csak úgy táncol a pocakon. A fejét tekergeti, hogy csikorog bele a csípőcsontom. Evés és séta közben levegő után kell kapkodjak. Lassan kezdem úgy érezni magam, mint egy rozoga nagymama. És még 6 hét hátra van. Ó, én szegény fejem. Ma mégis boldog vagyok.


Mert a férjem mégiscsak megcsinálja a bölcsőt. A nagypapa pedig lelkesen segít neki. Nagyon örülök.
Micsoda jó lesz abban ringatózni neked kisbabám.
A fiúk csupa szeretetből építik. Szeretetből lesz az alja, büszkeségből az oldala. Majd meglátod micsoda gyönyörű szép lesz. Látod, a Papa is hogy szeret téged. Nem énekelget neked, mint én, de olyan fekhelyet készít neked, amilyen nem lesz még egy a föld kerekén, senki másnak csak neked.



És kész a bölcső! Álomszép. Itt ringatózik a kövön. Testéből friss fenyőillat árad. Fehér és délceg és kedves. Oldala óvón öleli körbe a matracot. A két végén egy-egy szívecske mosolyog.
Én itt ülök felette ábrándos tekintettel simogatom kecses ívét. A két fiú büszkén feszít mellette. Ez jó mulatság, férfimunka volt!

2011. január 25., kedd

35. hét - Kukucs!

Hogy mire nem képes a technika?!
Egy fagyos januári délutánon egy csillogó magánrendelőbe lépünk. Kint a felirat  hirdeti 4D UH - Babamozi. Izgatottan várjuk a sorunkat a nagy bőrfotelekben. Lassan vánszorognak a percek... Majd hosszas várakozás után egy elsötétített szobába vezetnek. A férjem kényelembe helyezi magát a kispapáknak fenntartott fotelban. Én felfekszem az asztalra, a pocakomat bekenik zselével, bekapcsolják a falon lévő hatalmas plazmatévét.
Függönyt fel! Kezdődhet az előadás!
A megszokott fekete-fehér kép helyére narancssárga girbegurba felhők úsznak be. És láss csodát! A kavargó forgatagban egyszer csak feltűnik egy aprócska arcocska. :)
Egy pici babaszem, egy pici babaszáj, egy pici babaorr.
Kukucs!
Meglessük a titkokat: hogyan is készül egy baba.
A szülők ámuldoznak: tényleg ő a mi kisbabánk? Nahát, ki hitte volna? Az ultrahangos néni is lelkendezve becézgeti. De ő ránk se hederít. Az igazak álmát alussza. Csendesen. Titkosan. Fejét a méhlepénybe fúrja, puha párna. Kis kezét az arcához vonja, úgy bújik, picit fészkelődik. Majd álmosan emeli a pilláit: ki az? Ááá, csak ti vagytok. Már alszik is tovább, puha, meleg barlangjában.

Amikor így látom őt a monitoron keresztül, szelíd mosolyt rajzol arcomra a pillanat varázsa. Nem olyan elsöprő érzés, mint várnánk, inkább csak olyan egyszerű, ábrándosan boldog állapot. Csak egy szerény, finoman rezgő jó érzés, mint az őszi szellő, vagy a gyertyaláng. Finom, melengető, simogató.

Később vissza-visszarévedek... Azon a  homályos képernyőn, az volt ott az én babám. Az volt a pici feje, pici karja, a gerince, a veséje. A pici szíve, dobogott.
Csak egy kis maszat ott a képen, de mégis ő az én pici egyetlen kislányom!




A családban a homályos képtöredékek kézről kézre járnak.
- Nahát! Pont, mint az apja! Tisztára az anyja!
- Dehogy! Az unokatesójára hasonlít.
- Á, nem! Az orra, az anyjáé!
- És már 2300 g, micsoda nagy baba!
És a család így befogadja. Magukénak érzik. Igen, igen, közülünk való. Üzenetet küldött nekünk, már majdnem útra kész. Hamarosan itt lesz, megérkezik családunk legkisebb, legfiatalabb tagja.



2011. január 5., szerda

32. hét - Kelengye

A fészekrakó ösztön beindul

A doki bácsi szerint minden rendben odabent. Ami nagy szerencse, annál is inkább, mert idekint már kevésbé. De lényeg, hogy a méhszáj zárt, a baba szépen fejlődik. Ettől függetlenül többet kéne feküdnöm, jobb az óvatosság. De ahogy telik az idő úgy csökken a kockázat. Látom a dokin is, hogy már nyugodtabb. Én is kevesebbet aggódom, legalább is a baba miatt.

Most porondon a babaholmik vannak. A rengeteg minden, amit rengeteg pénzért be kell még szerezni a bababoltok útvesztőiben. Itt ez olcsóbb, ott az drágább. A csoda tud ezen kiigazodni. És az eladók se hagynak békét az embernek. De a fő gond, hogy egyedül nem tudom nyakamba venni a várost és mindent beszerezni. Kéne a férjem, vagy egy autó, vagy valaki aki elvisz és támogat.
És sehol senki. És nincs megoldás! Nínó-nínóóó!
A férjem estig dolgozik, ha megjön már semmit nem lehet vele megbeszélni...
Pedig nekem megoldás kell! Méghozzá azonnal! Nem tudok aludni, nincs egy perc nyugtom sem, amíg nincsenek meg a cumik! Ez nem várhat!


Milyen legyen a cumisüveg? Anyamell formájú, természetes kialakítású vagy hagyományos? Üveg vagy műanyag? Gyors vagy lassú folyású? Márkás legyen vagy kombinálható? Hány darab legyen és hány milliliteres? És a mellszívó? És a bimbóvédő krém? A tejgyűjtő kagyló? Vízhőmérő? Sterilizáló? Cumisüvegmelegítő?
Ó, mennyi, mennyi varázslatos ketyere! Mint valami nagy különleges játék misztikus kellékei. Nemsokára én is játszhatok velük. Milyen izgalmas!
Ez a pocakkeményedés egészen elvonta a figyelmemet a készülődéstől. De most újra felvettem a fonalat és már izgatottan várom a napot, amikor belevethetem magam a nagy feladatba. Sejtem, hogy nem lesz könnyű, hogy küzdelmes lesz, félek is picit, nehogy a nehézségek elvegyék a helyzet varázsát és nagyszerűségét.
De ha azt vesszük, a pocakkeményedés sem fényes érzés, mégis meg tudok állni egy pillanatra a pocakomat simogatva és tudok örülni, csak úgy, az odabent lüktető kis életnek. Nem gondolok rá, hogy miket csinálnék, ha nem keményedne. Most ez a helyzet, elfogadom, hogy így alakult.
Inkább arról ábrándozom milyen lesz majd, ha megérkezik. Hogyan fogom megetetni, ha éhes lesz, ringatni, ha sír. Hogy fogunk együtt sétálni, fürdeni, énekelni. Milyen ruhába öltöztetem majd. Hogy ismertetem majd össze a család többi tagjával. Miket mesélek majd neki. Ó, félek picit, talán kihagyok valami lényegeset. Talán még ki kéne találni, ezt vagy azt is, oooóóó.
Sok álmot tervet szövögethetek addig még, hogy ő majd felrúgjon és átírjon mindent a saját egyénisége szerint.




Megvannak a cumííííík! Jeee! És csuda sirályak! És mellbimbó alakú és lassú folyású és szelepes és BPA mentes, és tényleg frankó! Kipróbáltam! ;)
És vettem fókás zöld fésűt is és rugalmas lázmérőt és hasonlók kis baba kellékeket!
Ja a cumi is fókás!
Ez maga a mámor!
A pici rugdos odabent, én meg cumikkal és fókákkal álmodom! :))))


A babakelengye útvesztőiben némi eligazítást adhatnak az alább írásaim: