Ma este meglátogattunk újdonsült unokaöccsünket. Még nincs egy hete, hogy világra jött. A gondolataim estére fokozatosan gyűltek össze az élmény hatására és szárnyaló tettvággyal öntöttek el. A fejemben motoszkáló halvány aggodalmon - hogy hogyan állunk majd helyt, ha itt az idő - felülemelkedett a reményteli bizakodás, hogy milyen csodálatos is lesz, majd amikor megérkezik a mi babánk is. Talán most éreztem először úgy, igazán szívemből, hogy várom már azt a percet.
Ezek az érzések finoman, mint a nyugodt tenger, hullámoztak a lelkemben. Végül az érzésekből a gondolatok, apró kristályai lettek, melyeket most papírra vetettem.
Nem tudom volt-e már benne részetek: hihetetlen érzés egy újszülöttet a karodban tartani. Megrendítő! Nem is csak azért, mert olyan valószerűtlenül picurka, meg hogy olyan aranyos a pofija, hogy olyan gömbölyű a lábacskája, hogy olyan puha bársony a bőre. Még csak nem is az üde babaillat miatt, ami belengi a szobát. Amitől egy ember csecsemő olyan ellenállhatatlan, amitől az ember lánya egyből beleszeret, az a végtelen elesettsége és kiszolgáltatottsága. Ahogy könyörgőn rád emeli a pilláit, mert jól tudja, hogy teljes egészében rád van utalva. Az élete, a léte tőled függ. Te rajtad múlik, hogy tele van-e a pocakja, hogy fázik-e, boldog-e, elégedett. Hisz, ha te nem adsz neki enni, akkor egyszerűen éhen hal szegény pára. Még mozdulni sem tud, csak kalimpál az égbe.
Ez nagy felelősség is a mamának. Úgy mondják, édes teher. Valójában kiváltság. Ő lehet az a kiváltságos személy, a "kiválasztott", aki megmentheti ennek az apró teremtménynek az életét. Aki felnevelheti ezt a gyermeket. Ezt a gyermeket, aki bár önálló lény, mégsem akárki, hisz a te saját húsodból és véredből vétetett, az életed párjának utóda, a szerelmetek valóságos, kézzel fogható gyümölcse.
Édes Istenem, hogy ezt milyen tökéletesen, milyen jól kitaláltad!
Leírhatatlan ez a varázslat. Amikor egyszer csak a sok főpróba, játszadozás és vargabetű után az életednek végre a főszereplője leszel. Még soha nem voltál ennyire fontos. Sem más embereknek, sem saját magadnak, sem a Jóistennek. Minden tettednek, gondolatodnak óriási jelentősége van. Persze ez eddig is így volt, de most te magad is megértetted.
És ez most kivételesen épphogy nem nyomaszt, hanem felemel. Úgy érzed szárnyra kapsz a csodálatos lehetőségtől. Mert most eljött végre a nagy esély, hogy valami maradandót alkoss. Hogy végzetesen éld az életed, ahogy mindig is kellett volna. Mert ma a Jóisten megszólított és eljött a pillanat: felnőttél és most rád bízza 'a feladat'-ot. A feladatot, aminél nem számít, hogy nehéz lesz-e, vagy könnyű, mert ez az amire vártál, amire készültél egész életedben. A feladatot, aminél nincs nagyobb e Földön.
Ott álltam a szépen berendezett babaszobában, kezemben a nyöszörgő csöppséggel, pocakomban a mozgolódó másikkal és elöntöttek az érzések, mintha a világegyetemet tartottam volna a karomban. Csak néztem, néztem az arcát, ittam a tekintetét. És megköszöntem neki, hogy bár ő nem az én gyermekem, de megsúgott ott nekem valamit... valami fontosat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése